A "Goth és punk szubkultúrák és társadalomkritika" c. Földalatti Ellenállás esemény jegyzőkönyvének kivonatát tesszük publikussá. Az előadások és a kerekasztal-beszélgetés fókuszának a punk és goth underground ágenseinek bemutatását terveztük, de szerencsés véletlenként megjelent Kellner Balázs is, az indusztriál és a poszt-szubkulturális nézőpont képviseletében; és a jelenlévők között megtalálhattunk a hazai sharp skinhead és psychobilly közösségek tagjait is.

A műfaji keletkezéstörténet a műfajteremtés innovatív összetevőjétől érdekes. Néhány zenei kísérlet társadalmi hatása mozgalmat indít el, lendületet ad kora forradalmának. Minden zene, amely közösségek elméjében visszhangzik, antitestté gyúrja kórusát a globális kapitalizmus és a lokális uralmi nyomás agyrohasztó vírusaival szemben. A műfajok glokálisak: van globális és lokális karakterük egyaránt. Az is jellemző rájuk, hogy horizontálisak - utalva itt az underground és a mainstream zenére. E - sok zenekutató számára vitatott - dichotómiának továbbra is van relevanciája.

A definíció nagyon egyszerű: a mainstream vagy pop-kultúra az uralkodó, pénz-alapú értékrendet képviseli; míg az underground zene célja nem a profit-szerzés, hanem valamiféle esztétikai minőség elérése - ilyen formán valamennyi underground közösség képvisel egyfajta kapitalizmuskritikát. Utóbbi pozitív identitás-többletet ad, előbbi többnyire lelki deficitet. A pénzhajhászással és a matéria imádatával szemben; vannak gondolkodásmódbeli alternatívák, amik kulturális értékeket képviselnek, s ezzel sokak életének minőségét javítják. Az általunk vizsgált zenei színterek valósak - tényleges közösségeket takarnak - és nem elutasítóak egymással szemben. A kulturális ellenállás közös nevezőt teremt az alternatív irányzatok között - létrehozva egy platformot, ahol a műfajok vizsgálatával, kísérleteivel talán még meg is haladjuk az egyes stílusokat, vagy legalábbis új minőségeket alkothatunk.

Kármen: A mai eseményen a punk és a goth szubkultúrákról fogunk beszélni, vagyis hát fognak beszélni a szakértőink. (Úgymond szakértők persze, igen.) A punk színteret illetve annak keletkezését Csoma Lajos fogja bemutatni. Elkezded?

Csoma Lajos: A punk keletkezési története, a hozzá tartozó szubkultúrák és attitűdök

Ja, ennyi volt a felvezetés? Gondolkoztunk, hogy hogyan építsük fel ezt a mai estét. És akkor volt az, hogy beszéljünk, zenékkel illusztráljuk ezt az egészet, de szerintem azzal túl sok idő menne el, ha most elkezdenénk klipeket vetíteni, mivel az esemény oldalához elég sokk klip kikerült, akit esetleg ez érdekel, az nyilván meg tudta nézni, ha nem, akkor még utólag megteheti, úgyhogy én egy 15 -20 percet beszélnénk akkor a punkról, illetve a goth és egyéb irányzatokról, és a végén nyilván olyan zenék fognak menni, de most azzal nem húznánk az időt, hogy mindenféle klipekkel illusztráljuk a dolgokat. Bár a zene itt elég fontos, és hozzá tartozik.

Ha megpróbáljuk definiálni, hogy “mi az hogy punk?”, igazából három pontot emelnék ki: (1.) egyrészt természetesen a zene, tehát a punk zene, ami rendkívül sokszínű és rendkívül sokféle, de amikor megszületett, a ‘70-es években, a zenei irányzat gyűjtőneve volt a: “punk”, punk zene. (2.) Ugyanakkor egy ifjúsági szubkultúra is volt (...) Lehetősége volt a fiataloknak arra, hogy saját szubkultúrát teremtsenek. Előtte is voltak szubkultúrák, de ez, hogy egyre jellegzetesebb öltözködési stílussal, saját zenei stílussal működjenek ezek a szubkultúrák, ez egy viszonylag friss dolog, így nagyjából az ‘50-es évektől történt ilyen, hogy ilyen szubkultúrák alakultak. Amiben a punk több volt, mint a korábbi, vagy sok későbbi zenei szubkultúra, az igazándiból talán a politikai tartalma. A punk azon kívül hogy zenei irányzat, azonkívül, hogy egy ifjúsági szubkultúra, emellett (3.) egy politikai protest mozgalom is egyben...

...egy ilyen általános rendszerellenes mozgalom, jóllehet nem feltétlenül kifejezetten politikai mozgalomként jelenik meg, hanem annak a politikai tartalma hozzá tartozik a lényegéhez. Rendszerellenesség nélkül nincs punk zene. (...) Hogyha nincs benne ez a tartalom, ez az egész rendszerellenes tartalom, akkor tulajdonképpen nem is érdemes punkról beszélni...

...akkor csak egy ilyen punk zenéről beszélhetünk egyfajta zenéről, de a punk ennél mindenképpen több.

Hogy politikailag hova sorolnám? Hát, leginkább az anarchizmus közeli, általános ilyen rendszerellenes, rendszerkritikus, antikapitalista, mozgalomnak nevezhetjük a punkot. A politikai tartalom az mindenképpen egy ilyen általános anarchista, szembe minden rendszerrel, minden állammal, minden hatalommal... Ez a punk lényegéhez tartozik. Zenei rész egyébként, kapcsolódik ehhez a politikai tartalomhoz is, egy ilyen, (...) negatív esztétika, tehát a punk az kifejezetten arról szólt, hogy ami elég csúnyának számított, az már szép, vagy lehet, hogy nem szép, de nekünk az tetszik. És direkt olyat akarunk, ami nem szép, ami nem jól néz ki, ami teljesen szembe megy mindennel. Azért korábban, a zenei irányzatok, a zenekarok próbáltak jól kinézni, (...) a punknál pont az volt a lényeg, hogy: nem, szembemegyünk mindenféle irányzattal; szakadtak vagyunk, úgy nézünk ki, ahogy általában nem nézek ki az emberek; és szándékosan, mert mi ezzel a mindennel, amit a társadalom jelent, meg ez az egész rendszer jelent,  az esztétikában, a megjelenésben, a zenében, a külsőségekben, azzal mi pontosan szembe megyünk és valami egészen mást akarunk. (...) Igen, mi csörömpölünk. Nekünk ahhoz, hogy punk zenekart alapítsunk, nem kell nagyon jól tudni zenélni, nem kell rengeteg akkordot tudni, elég hozzá 2-3 akkord, azzal már megírunk egy számot, kiállunk a színpadra, ott üvöltözünk. Az énekesnek nem kell, hogy jó hangja legyen, nem kell, hogy jól nézzenek ki a zenészek, nem kell, hogy a dobos tudjon dobolni, majd ha szétesik a ritmus, hogyha elcsúsznak az akkordok, és nem az szól, semmi baj a hangulat a lényeg, az, hogy mi itt valami egészen mást képviselünk, üvöltünk, vonyítunk és a 2 akkorddal kifejezzük azt, amit akarunk, azt hogy: nem tetszik ez az egész világ, ami körülvesz minket.

A punk zenei része tulajdonképpen a ‘60-as évektől, a ‘70-es évek elejétől jelent meg, mert akkor voltak ilyen, kemény, primitív zenét játszó, durva, nyers rockzenekarok. Nagyjából a ‘70-es évek első felén, közepén, az Egyesült Államokban, New Yorkban volt egy ilyen gyűjtőhely, ahol mindenféle perifériára szorult figurák - drogosok, munkanélküliek, hajléktalanok, bármi ilyesmi, vagy pedig ilyen perifériális művész fiatalok - elkezdtek / igyekeztek egy sajátos zenei stílust kialakítani, amibe minden belefér. Az volt a lényeg, hogy itt nem kell jól szólni, nem kell rendesen kitalálni a számoknak a fontos részeit, (…) a punk azt mondta, hogy minket ez nem érdekel, mi csak kiállunk a színpadra, üvöltünk, és játszunk két akkordot, és ez nekünk jó… és ebből a zene utána Angliában fejlődött tömegmozgalommá, ahol volt egy elég kemény társadalmi igény - a rengeteg munkanélküli, szakadt, társadalmon kívüli, az angol munkásosztály új nemzedéke, akik igazából a munkából se tudtak megélni, mert nem volt munkahelyük se - azt mondták, hogy minket ez nem érdekel, az egész rendszer, ami van.

Hogyha ez a rendszer szarik a fejünkre, akkor mi is szarunk a rendszerre, és mindennel szembemegyünk, amit ez a rendszer felkínál nekünk. Nem akarunk „rendesen” dolgozni, nem akarunk halálunkig robotolni. Utáljuk az egész rendszert, a politikusokat, a rendőröket különösen (…)

A hetvenes évek első feléből, ebből a kemény, egyszerű, primitív, kétakkordos zenei csodából Angliában kialakult egy szubkultúra ezek köré a zenekarok köré. Azok a fiatalok saját klubbokat hoztak létre, saját zenekart, saját koncerteket, és egyszerűen erre volt igény. A sajtóban is megjelent ez az új dolog: a punk. Egyébként ezt Amerikában találták ki ezt a nevet is, hogy PUNK – ilyen fiatal művész-hallgatók… (…) és aztán Angliában ebből tömegmozgalom lett, majd pedig a hetvenes évek végére az egész világon elterjedt. Elsősorban ugye Nyugat-Európában és Észak-Amerikában, de a nyolcvanas évek elejére ez már Kelet-európától Ázsiáig, Dél-Amerikáig… mindenhol megjelent. Mindenhol voltak punk zenekarok, punk fiatalok, akik egy egészen más szellemiséget képviseltek, mint amit a rockzene korábban lehetővé tett számukra.

És utána a zenei résznél ez a goth dolog, ami nagyobb hangsúlyt érdemel, és nem annyira ismert. Ez a punk történet azért nagyjából ismert szerintem. Mindenki tudja, mindenkinek van elképzelése, hiszen a punk azóta is köszöni szépen jól van, és vannak zenekarok, koncertek és emberek, akik ezt az egészet képviselik, és nyomatják, viszont a zenei vonalon elindult egy teljesen hihetetlen burjánzás. (…) Nagyon sokféle irányzat van, és ez az egész dolog tulajdonképpen a kezdetektől megjelent, (a hetvenes évektől), a különböző ilyen poszt-punk irányzatok, hardcore és indusztriál irányzatok, az ipari zene, a különböző goth dolgok, amik a zenéből jöttek, de valójában ez a szellemiség, amit a punk képvisel, ezekben a poszt-punk irányzatokban is jelen volt hangsúlyosabban, hiszen a punk tette lehetővé, hogy te, ha akarsz valamit, akkor megcsinálhatod. Kiállhatsz, sőt, csináld is meg magadnak. Ne a lemezgyárnak próbáld meg eladni a te zenédet, ne próbáld úgy fésülni. Csinálj egy saját kiadót! Hogyha nincs koncertterem, akkor foglalsz egy üres gyár-csarnokot, és ott csinálsz te egy koncerttermet magadnak. Hogyha bármit akarsz, akkor nem kell beilleszkedni egy jól működő zenei gépezetbe, hanem te egyszerűen meg tudod csinálni magadnak a saját dolgaidat. Ez tulajdonképpen a punk szellemiség, ami azóta is él és azóta is jelen van mindenféle poszt-punk és egyéb, punkhoz kötődő szubkultúrákban, illetve mindenféle ilyen kulturális és életmódbeli irányzatokban. […]

Valójában én azt gondolom, hogy ez teljesen közismert, és én nem tudok különösebben újat mondani ehhez az egészhez, hiszen a punk az él és virul, és velünk van, és látjuk és halljuk, és punk zenét szinte mindenki hallgat. Vannak olyan punkzenék, amik mindenki számára ismertek (…) Ez a punk szellemiség azonban mindig több, és mindig megjelennek az újabb és újabb punk zenekarok, akik mindig újat akarnak, (...) ami nem eladható, és teljesen más, ami szembemegy az egésszel. Ami persze a zeneértő fülnek csörömpölésnek hallhat, de persze az a lényeg, hogy nem foglalkozunk a hagyományos esztétikával se zenébe, se külsőbe, hanem valami teljesen mást csinálunk. (...)

Kérdezés:

Ez Magyarországon mennyivel később jött?

Annyival nem később, a hetvenes évek végén azért már eljutottak ide. Nyilván egy ilyen nyitottabb művész-társaság volt, akik először erre reagáltak, akikhez ez eljutott. Itt a Spionst említeném, akik már ’78-’79-ben próbálkoztak egy-két koncerttel, ’80-as évek elején volt az, amikor utcai mozgalommá vált. Természetesen, mint a diktatórikus rendszerekben általában, itt sem ment olyan könnyen. Jóllehet...

...a hatalommal való konfrontáció, ez mindenhol nagyon általános volt, hogy punkok verekszenek rendőrökkel, vagy szétverik a koncerteket, vagy perbe fogják a zenekarokat, tehát ez teljesen megszokott volt...

...de az, hogy egy ilyen teljesen totalitár rendszer, ami semmi mást nem tűr el... ez nyilván a punkot sem tűrte el. Közép-európában sokkal nehezebb helyzetük volt e miatt, és nem is vált itthon tömegmozgalommá. Sokkal szűkebb szubkultúra volt, mint bármelyik nyugat-európai országban. (...) De ’83-ban volt egy ilyen kicsit keményebb váltás, amikor a Cpg zenekart bebörtönözték, akkor az az egész mozgalomra azért úgy hatással volt. Akkor mindenki egy picit óvatosabb lett, és azért úgy világos volt, hogy kijelölte a hatalom a határokat, hogy meddig lehet elmenni, és ez már túlment a határon.

De aztán már nyolcvanas évek közepétől már az egész rendszer fellazult Magyarországon, de egyébként egész Kelet-Európában - a lengyeleknél, vagy Jugoszláviában… ahol sokkal nagyobb volt a mozgalom. A nyolcvanas évek közepétől, végétől már rengeteg sok koncert volt, a nyolcvanas években már kifejezetten punk hely, mint például a Fekete lyuk már működhetett, és a rendszerváltás után ez már egy sokkal szabadabb közegben működhetett. Ettől persze elvesztette egy kicsit az ethoszát, hogy mi valóban szemben állunk a rendszerrel, és akkor emiatt a politikai tartalma már nem volt annyira fontos. Látszik is, manapság is sok régi punk zenekarnál, hogy egyszerűen hülyeségekről beszélnek, és nincs semmi mondanivalójuk már a mai világhoz, mert nem értik, meg nem is érdekli őket, de gyakorlatilag a nyolcvanas évek elejére ez stílus a világban jelentőssé vált.

(Párizsi) Te honnan szerezted az információkat, meg a izéket a punkról, amiket te most elmondtál?

Hát figyelj, ezek nem olyan trükkös információk. Én mondjuk régóta, a nyolcvanas évek közepétől járok punk koncertekre, benne voltam így a közegbe. Sok ismerős, sok zene, tehát ezek nem olyan különleges dolgok, és most már az internet világában úgy bármit megtalálsz. A zenéket, régi zenéket is, emberek mesélnek róla, hogy, s mint volt…

(Párizsi) Tudtommal, vagy ahogy olvastam, volt egy punk könyv, ott azt írták, hogy az egész punk szó az onnan jött, hogy „punk” az az volt a börtönben, akit seggbe kúrtak. De viszont ez tök jól hangzott.

A szónak sok jelentése van, valami rosszat jelentett… ilyen csúnya valamit. (...)

(Maróthy) Egyrészt, biztos, hogy magát a punkot, mint kvázi-szubkultúrát érdemes zene alapján definiálni? Folyamatosan azt hallom, hogy a zene így, meg a zene úgy, zene amúgy… de alkalmasint igen, hallgatok punkot, de hallgatok mást is, alkalmasint nem tartom magam a szubkultúra részének. Semmilyen szubkultúra részének nem tartom magamat, ahol egy darab általam gyűlöletesnek vélt személy is van… ugyanakkor a másik, hogy nagy valószínűséggel, más emberek meg definiálják magukat…

Alapvetően a punk a zenében jelenik meg első sorban, de összetett dolog. Összetett dolog: egyrészt zene, másrészt szubkultúra, harmadrészt pedig egy ilyen politikai mozgalom, egy ilyen általános, rendszerellenes mozgalom. Nem konkrétan ideológiához, bár leginkább az anarchizmushoz kötődik szerintem. De ez így egybe. Beszélhetünk róla úgy is, hogy punk szellemiség, és nem számít a zene, de igazából a punkot mégiscsak a zene tette mozgalommá. A zene, a koncertek, a zenekarok közül… e körül alakult ki a szubkultúra. Zene nélkül nincs értelme. Amit most punknak tartunk, zene nélkül nincs értelme beszélni róla.

Horogkeresztes punkokról beszélsz nekünk a hetvenes évekből?

Az egy hülyeség. Az csak egy ilyen általános polgárpukkasztás volt Angliában, hogy ott azért alapvetően utálta mindenki a nácikat, és akkor “najó, felfestek én is egy horogkeresztet, mert ezen mindenki felháborodik”. Semmi különösebb tartalma, vagy ilyesmi nem volt. Amikor már valaki azt mondta, hogy “igen, hét én náci vagyok”, azzal kapcsolatban ki is derült, hogy “neked semmi közöd a punkhoz”. (…)

Nyilvánvaló, hogy  a náci szellemiségnek semmi köze nincs a punkhoz. Hát a punk a teljes szabadságot jelenti, a náci pedig a teljes rabságot.

Nyilván, hogy ezt nem lehet így összehozni. Voltak ilyenek, hogy már a nyolcvanas években megjelent, hogy Nazi Punks fuck Off! tehát azért szerintem ebbe benne van az egésznek a jellemzője.

Persze. A Dead Kennedys kezdte el ezt az antifasiszta mozgalmat...

Nem, nem ők kezdték. […] Természetesen a náci dolgoknak semmi köze nincs a punkhoz, mert nyilvánvaló, hogy ez a mindenféle diktatúra, amit a nácik hittek, teljesen ellentétes a punk szellemiséggel. Az, hogy néha Sid Vicous különcködésből ilyet csinál, az egy dolog, de a mostani nácik, vagy bármi ilyenben… annak semmi köze nincsen… az antifasizmus pedig mindig is egy alapérték volt. A punkok túlnyomó többsége mindig is antifasiszta volt, hiszen rendszerellenes, rendőrellenes, anti-burzsuj, anti-kapitalista, anti-minden volt... természetesen anti-náci is. Tehát a punk szellemiségnek a náci az a legmélyebb ellentéte.

(Párizsi) A végén énekelhetek a mikrofonba?

[egyhangú röhögés]

Kellner Balázs: A térbeliség kérdése a műfajokban, az indusztriál példáján át

Nekem így a The Sonics-nál kezdődik a punk, ami érdekes módon amerikai zenekar, és azt is gondolom, hogy azért nincsen igazad ebben az egész dologban, mert ez az egész nem zenei kérdés első körben, hanem az, hanem, hogy felvázoltad azt, hogy ennek így milyen társadalmi keretei – ezek a kontextusok – amiben ez az egész itt meg tud születni, és ennek szerintem van egy ilyen fajta tényleg – akárcsak azt nézem, hogy az oldschool techno-kultúrában egy ilyenfajta párhuzam, hogy ezek térbeli kérdések. Nem az a része izgalmas ebben az egészben, hogy nekem milyen esztétikum, vagy anti-esztétikum van zeneileg, hanem, hogy hol tudom megteremteni. Milyen olyan, magam által teremtett térbeli valóság van, amiben ezt meg tudom csinálni. A zene az másodlagos ehhez képest.

[NÉHOL TAPS]

Lali: Igen, csak azt mondom, hogy a zenében jelenik meg, tehát a zene nélkül...

Kellner Balázs: Ebben nem a zene az első baszki, hanem az az első, hogy teret találunk ennek az egésznek.

Lali: De minek? Minek találunk teret? Tehát az, amikor a saját tér, az pl. az volt, hogy csináljunk saját koncerttermet. Az egy alkalom, ahol együtt vagyunk, ahol fellépünk, ahol zenét hallgatunk, ahol zenekarok játszanak… tehát ezt nincs értelme szembeállítani. Nem tagadja egyik a másikat.

Maróthy: Petőfi Sándor egy neeman volt, ennyi.

Kellner Balázs: Nem… csak abba gondolj bele, hogy az van, hogy oké, hogy megvan ez a fajta innováció, ez a fajta szembenállás, de ez csak akkor tudod megteremteni, ha mi most itt ülünk, és beszélgetünk erről. Hogyha ez nincsen meg, akkor ez megelőz minden ilyen dolgot. Mindig a térteremtés lesz, ami ennek az egésznek szerintem a mozgatórugója, hogy ellentereket teremtünk, és aztán persze, belecsúszik az, hogy én zeneileg mit csinálok. Jó, bocs, csak ezt én így hozzá akartam tenni.

Lali: Én ezzel nem vitatkozok (…)