Az Pesti Bölcsész Akadémián Danyi Gábor tartott egy előadás-sorozatot, „Gutenberg és az írógép – Terjesztési modellek, stratégiák és identitások a szamizdat kultúrájában” címmel, április 27. és május 18. között. Ebbe az üdvözlendő kortárs eseménybe május 4-én kapcsolódtam be. A négyből ez volt a második előadása a kurzusnak. (Katalógus és link alul.) Ennek rövid ismertetése és reflexiója e cikk.

A szamizdat „a szovjet blokk legtöbb országában elterjedő, illegálisan és cenzúrázatlanul keringő szöveg” [Danyi: 2014]. Mindaz, ami kiesett a központi irányítás befolyása alól. Művészeti, majd politikai gondolatok, amelyek a világ alternatív olvasatait képviselték. Danyi Gábor kutatásai betekintést nyújtanak a közép-kelet-európai kultúra alternatív regisztereibe, a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek végéig. A szamizdat kultúrája ugyanis feltárja a szocialista országok belső folyamatát, ahogy az elnyomás alatt lévő országok értelmisége újrafogalmazta az államban önmagát – majd legitimálta világ-olvasatát a társadalmi részvételen keresztül.
A szamizdat kultúrája Lengyelországban volt a legjelentősebb. A legtöbb „sikeres” terjesztési modell, a hatékonyabb nyomdatechnikák innen eredtek. Lengyelország volt az „epicentruma” annak a „transznacionális diffúziónak” [Danyi Gábor/ Padraic Kenney], melynek során az ellenzék eszmék, stratégiák és technikák – beleértve a szamizdatkészítéssel kapcsolatos ismereteket is – elterjedtek a szovjet blokk más államaiban is. A gondolati alakzatok rokonságot mutatnak a művészeti formabontás neoavantgárd szellemiségével. (Ennek a kapcsolatnak a jellege azonban kiesik a kutatások vizsgálati spektrumából.) Ez az alulról szerveződő ellenzéki hálózat lett a rendszerváltozás szellemi hátszele.

A „sikeresség” kérdése
Az előadás-sorozatot záró kötetlen beszélgetés során a Könyvtár Klubban, lehetőségem nyílt rá, hogy faggassam egy kicsit az előadót az underground kérdéséről. Leginkább Danyi Gábor utólagos értelmezésének problémája mozgatta a fantáziám, a Szétfolyóirat kapcsán:„a Szétfolyóirat terjedésének kudarca” [Danyi: 2014].
A Szétfolyóirat egy underground művészeti folyóirat volt a hetvenes évek végén. Ennek a művészeti törekvésnek a terjesztési modelljét vizsgálta Danyi a második előadás alkalmával, az Irodalomtörténetben publikált is róla. A Szétfolyóirat olvasószerkesztői hihetetlen találékonysággal cselezték ki a korabeli sajtó jogi szabályozásait. Danyi úgy fogalmaz, hogy a Szétfolyóirat révén „a belső szembenállás tematizálódik”, amely „a hivatalos kultúrával szemben pozicionálja magát”. Azonban a Szétfolyóirat kezdeményezése mentes volt mindennemű politikai állásfoglalástól. A formabontás törekvése esztétikai jellegű volt, s az államot egészen addig nem zavarta, míg a külföldi sajtó ’73-ban meg nem említette egy cikk lábjegyzetében, melynek témája „a szovjet hatalom és az értelmiség” volt. A kezdeményezést gyakorlatilag az ellenzéki-sajtó kanonizációja, egy újszerű kulturális emlékezet fosztotta meg sajátos pozíciójától, politikamentes, s talán politika-ellenes önmeghatározásától.
A Szétfolyóirat esete lenyűgözően példázza az általam vizsgált underground jellegét. A földalatti művészet paradoxonját: hogy az underground az örökbe nyújtózik, meg akarja hódítani a világot, lényege a lázadás. De egy olyan gondolat, mely „világuralomra tör”, vagy kellő támogatottsági bázist szerez, többé nem lehet underground. Így hát aztán a Szétfolyóirat – legalábbis szerintem – egy underground sikertörténet. Éppen bukása révén. Éppenséggel tekinthetjük – ahogy Danyi is állástfoglal a demokratikus ellenzékiség álláspontja mellett – a Szétfolyóiratot valami „sikeresen intézményesült” eszmeiség előszobájának is, de ezzel éppen valódi érdemét, esztétikai hitelességét ássuk alá. A beszélgetés során is úgy tűnt, hogy ebben nem jutunk közös nevezőre. Még mindig az a meggyőződésem, hogy tulajdonképpen a gondolat fontosabb, mint holmi kézzel fogható, olcsó igazság – így részéről az „értékítélet hiánya” megfelel tudományos pozíciójának. A szamizdat kultúráját, a földalattit körbelengi valami sajátos ethosz, valami dionüszoszi, s örülök, hogy e hétfői előadások emlékét megkaphattam útravalóként.

Kortárs vonatkozás
Miért fontos a szamizdat kultúrája, s hogyan válik aktuálissá egy általánosabb szinten? Egyrészt a Kádár-kor emlékezetének fontosságát említette az előadó. A kulturális emlékezet a közösség-érzet (kollektív identitás), s az azt éltető szolidaritás építőanyaga. A generációs feszültséget, amely a letűnt rendszer és a kortárs társadalom között feszül, az elmélyült kutatások forgácsán át fel lehetne oldani. Azonban ehhez hiteles forrásokra van szükség: a jelenleg elérhető forrásokban súlyozottan van jelen az állami szférából származó értelmezések korpusza (a besúgók által előállított szövegek). Az egyéni élettörténetek tanulsága elengedhetetlen lenne a társadalmi folyamatok hiteles olvasatához. Ezeknek a hiányosságoknak a pótlása a sikeres generációs párbeszéd kiindulópontja lehet. Egyébként fenn áll a veszélye annak, hogy a múlt értelmezése egész egyszerűen egy kitüntetett csoport privilégiumává válik.

Katalógus:
Danyi Gábor: Gutenberg és az írógép. Terjesztési modellek, stratégiák és identitások a szamizdat kultúrájában.
Pesti Bölcsész Akadémia: 2015. április 27. – május 18.

• 2015. április 27., hétfő 18.00
  A szamizdat fogalma és diskurzusai
• 2015. május 4., hétfő 18.00
  A magyar szamizdat „előtörténete”: a Szétfolyóirat terjesztési modellje (1972)
• 2015. május 11., hétfő 18.00
  A magyar szamizdat „története”: az intézményesedés (1981)
• 2015. május 18., hétfő 18.00
  Stratégiák és identitások az 1980-as évek szamizdat kultúrájában

Facebook-esemény
Az előadás videó-anyaga megtalálható az Artpool-ban._