A szubkultúrák sokaságáról bizonyosodott be az elmúlt félszáz év szociológiai és antropológiai kutatásai nyomán, hogy nem "alacsonyabb rendűek" mint a fősodorbeli tömegkultúra - "szub" prefixum ide vagy oda - hanem hiteles világolvasatai egy-egy kulturális szegmensnek, életmód-közösségnek. A multikulturalitás nem társadalomromboló erő; minden kultúra releváns. A látszólagos hierarchiát az állami berendezkedés teremti meg az egyes világolvasatok, és életmód-stratégiák között, mivel az uralkodót, a többségit protezsálja, míg az alulról szerveződő közösségeket (a kulturális alternatívák regiszterét) jobb esetben épphogy megtűri, ha nem rekeszti ki, vagy lehetetleníti el. Ezen felül, az ellenkultúra egyáltalán nem homogén elegy. 

A Liget esztétikai csatatérré változott: egyik oldalon az orientációs hatalomnak ellenállni igyekvő alulról szerveződő földalatti közösségek, másik oldalon a jelen helyzetet kozmetikázni igyekvő állami intézmények. Nem árulok zsákbamacskát, egyértelmű, hogy előbbi felé pozícionálódom. Hatalmas respektáció illeti meg a Liget védőit, akik olyan teljesítményt értek el, mint a kortárs palettán senki más: hónapok óta tartanak vissza egy hatalmas állami beruházást, mely a hivatali önkény fellegvárát építené a fák helyére. Megfeszített kötéltáncuk orientációs törekvéssé kell váljon a kultúra alternatív regiszterében – hiszen teljes mellszélességgel állnak ki a civil értékek mellett.

A 21. századi információs társadalomból visszatekintve a szamizdatot az európai írás- és nyomtatástörténet részének; az évszázados cenzúra ellen sikeresen harcoló, a földalatti szabad sajtót létrehozó, több száz éves európai nyomtatáskultúra késői, a 20. század második felében jelentkező közép- és kelet-európai ágának; az Európát megosztó Vasfüggöny fölött átívelő nemzetközi kulturális eszmecsere aktív résztvevőjének és a rendszerváltozáshoz vezető demokratikus politikai változások egyik tényezőjének; végül a mai civil újságírás és blogolás előfutárának tekinthetjük. /Sükösd Miklós, 2013/