A 21. századi információs társadalomból visszatekintve a szamizdatot az európai írás- és nyomtatástörténet részének; az évszázados cenzúra ellen sikeresen harcoló, a földalatti szabad sajtót létrehozó, több száz éves európai nyomtatáskultúra késői, a 20. század második felében jelentkező közép- és kelet-európai ágának; az Európát megosztó Vasfüggöny fölött átívelő nemzetközi kulturális eszmecsere aktív résztvevőjének és a rendszerváltozáshoz vezető demokratikus politikai változások egyik tényezőjének; végül a mai civil újságírás és blogolás előfutárának tekinthetjük. /Sükösd Miklós, 2013/

E gondolatmenet kiindulópontja "Sükösd Miklós: A szamizdat, mint tiposzféra - Földalatti nyomtatási kultúra és független politikai kommunikáció a volt szocialista országokban" c. írása. (A blogban már volt szó a szamizdat-kultúráról, azaz a múlt évszázad második felétől terjedő nyomtatott, illegális sajtójáról, a jelenséget "Danyi Gábor: Gutenberg és az írógép - Terjesztési stratégiák és identitások a szamizdat kultúrájában" c. előadássorozata alapján mutattam be.) Most arra teszek kísérletet, hogy Sükösd írásának rövid referálását követően, néhány gondolat erejéig elemezzem az általa kínált új jelentéstartalmak alkalmazását a blogszféra távlataira vonatkozóan.

A szamizdat-kultúra hagyatékának megismerésével betekinthetünk a rendszerváltás problematikájába az azt előidéző szabadgondolkodók szempontjából. Az állami cenzúrától független sajtótermékek olyan diszkurzív teret hoztak létre, melyben a különböző politikai és művészeti megközelítések párbeszéde valósulhatott meg. Az ellenállás a föld alatt terjedő sajtó szövegeinek segítségével fogalmazta meg önmagát, majd a megfelelő időben - a politikai szmog enyhülésével - kivívta függetlenségét. Persze a hazai ellenzék civil súlya még így is elég csekélynek mondható, de mégis e kulturális szegmensben születtek meg és terjedtek el a kulturális ellenállás meghatározó formái.

A szamizdat a máskéntgondolkodást, a kritikai vélemények megfogalmazását példaként állító és népszerűsítő kommunikációs kört, nyilvánosságot hozott létre. Teret kínált a nézetkülönbségek és az ellenállás különböző formái kidolgozásának, az ellenzékiség és a plurális politikai ideológiák kikristályosodásának, valamint a független társadalmi és politikai cselekvésnek, szervezkedésnek. Létrehozta a független politikai diskurzusok és művészi megnyilvánulások folyamatosan táguló, új kereteit. A hivatalos médiában tabunak számító kérdések taglalásával és az információk terjesztésével új politikai, társadalmi és gazdasági kérdéseket tűzött napirendre. Tükröt mutatott a hivatalosságnak azzal, hogy az „életvilág” valóságát mutatta meg, szembeállítva azt „a rendszerrel”, a rendszernek a valóságról adott képével (Motyl, 1978:22; Habermas [1981] 1984-87).

Mint az előbbi idézetből kiderül, a szamizdat formabontásának potenciálját a földalatti nyilvánosság nyitottsága biztosította - szemben a pártállam irányított és cenzúrázott médiával. Míg a központi hatalom irányítása alatt álló sajtóorgánumok információ-áramlása csakis a meglévő, igazságtalan politikai viszonyok kontextusában tudott működni, addig a szamizdat irodalma új kérdésekkel, perspektívákkal tudott szolgálni, és - részben - ezek az új értelmezési alternatívák adták a rendszerváltozás szellemi hátszelét. A szamizdat-kultúra az uralkodó kultúra "tükre volt", ahhoz reflexíven, kritikailag közelített. De valódi erejét végső soron nem abból nyerte, hogy a rendszerrel szemben határozta meg önmagát, hanem, hogy ezen felül működő gyakorlatokat és értékes gondolatokat tudott felmutatni.

Sükösd megközelítése attól is annyira érdekes, mert kitér a szamizdat-kultúra közösségi aspektusára is. Azt írja: „A szamizdat előállítása, terjesztése és olvasása során a körülötte zajló társadalmi folyamatokban az aktivisták bizalmi tőkét kovácsoltak és bizalmi hálózatokat alakítottak ki”. Tehát a szamizdatnak, a "második nyilvánosságnak" amplitúdóját az adta, hogy nem csupán gondolati, hanem közösségi alternatívát kínált azok számára, akik nem egyeztek ki a hatalom olcsó igazságaival. A bizalmi tőke, a másként gondolkodók között létrejövő kapcsolatok működtették az ellenzéki hálózatot. Itt lépnek be az értelmezési keretbe a "tiposzféra" jelentéstartalmai.

A szamizdat emellett szöveges korpuszt (különböző médiumok terébe átfordítható, azokban megosztható szövegtestet) is létrehozott a máskéntgondolkodók gondolatainak nemzetközi terjesztéséhez. A tiposzféra fogalmat a lotmani szemioszféra – a jelek tere, amely nélkül jelkapcsolat és nyelv nem jöhet létre (Lotman, [1984] 2005 & 1990) -, a blogszféra, a nyilvános szféra és az online virtuális tér (kibertér) fogalmaihoz hasonlóan újabb térbeli metaforaként használhatjuk. A tiposzféra a betűk tere, a nyomtatott betűk nyitott univerzuma, a szemioszféra része. A fogalom ugyanakkor a nyomtatott, tipografikus szöveg körül megjelenő, sokszínű jelentéssel bíró társadalmi kommunikáció korlátlan távlatokat nyitó, térszerű természetét jelzi, a kommunikáció határtalan, dinamikus áramlására utal. A tiposzféra fogalmának előnye, hogy nyitott a kommunikáció nyomtatott szövegből induló, ám a multimediális környezetekben (…), nemzeteken átívelő áramlására, magában foglalja a változó (akár hibrid) kommunikációs platformok lehetőségét a jelentés vándorlása számára. A tiposzféra fogalma nyitott emellett az információs társadalom fogalmi kereteire – a blogoszférára, a kibertérre és az online hálózatokra – is.

A kulturális ellenállás kortárs formáinak terjedéséhez nagyban hozzájárulnak a virtuális térben önmagukat újrafogalmazó közösségek. Ami a blog tematikáját illeti, a zenei alapon szerveződő közösségek és az alternatív zenei törekvések "második nyilvánossága": maga a zene. A változó nyelvi és stilisztikai eszközkészlet szállítja a különböző alternatív kulturális tartalmakat. Ha hihetünk abban, hogy a szamizdat jelentősége nem merül ki a múlt század ideológiai harcaiban, hanem van jelene is, akkor ez részben az online médiák (pl. a blogtér) nyilvánosságában keresendő - melyek mediálhatják az alsóbb rétegek zene nyelvén történő lázadását. A "virtuális jelenlét", az internet multimediális esztétikai tere forradalmasítja a társadalmi párbeszédet és a civil szférát. A társadalmi hatás érdekében el kell érnie a hálózatosodás olyan fokát, amely révén a közösségek érvényesíthetik érdekeiket.

Bízhatunk-e abban, hogy a jelenlegi rendszerben - amely szintén elutasító az alternatív megközelítésekkel szemben, azzal együtt, hogy működőképtelen - újra szerepe lesz a szövegnek, és a betűk univerzumának? Véleményem szerint igen. Ehhez azonban közösen kell újraálmodni egy jobb rendszer feltételeit, a meglévő hatalmi tényezőktől elszigetelve, egy alternatív nyilvánosságban. Véleményem szerint az underground-hardcore zenei mozgalmak által képviselt szubkulturális tudás archiválása és a színterek közötti párbeszéd lényeges szerepet kaphat abban, hogy megteremtse a szamizdat-kultúra jelenét.