Kármen - Átvezetés a goth meta-dimenzióra:

Most egy adott kontextusban, és egy adott nézőpontból hallhattuk a punknak a történetét. Persze nyilván vannak olyanok, akik ezt sokkal árnyaltabban látják, magát a műfajt is, hogy milyen fordulatot vesz a poszt-punkban ez a non-konformista punk attitűd, hogy hogyan alakul át, és alkalmazkodik az új generációhoz. Hiszen ezek a szubkultúrák valamilyen szinten generációs jellegűek. Most a new wave, post-punk korszakváltásnak egy újonnan születő színterét szeretnénk bemutatni a továbbiakban. Ez a goth, dark-gothic színtér. Kisduda Árpád fog beszélni nekünk róla. (15:06)

Kisduda Árpád

Köszönöm szépen a lehetőséget. Hát, ahhoz, hogy ebbe bele tudjak kezdeni, először is méltatnom kell a punkot, mégpedig abban az irányban, amit az előbb egy srác említett - nem tudom pontosan a nevét - a CBGB pubot, ahol pl. a Ramones is állandó fellépő volt, és tulajdonképpen a punknak az a szellemisége, az a része valósult meg, hogy a zenét visszavitték a klubokba, mert ugye természetesen elszálltak a nagy rockzenekarok maguktól. Már nem voltak emberközeliek - ez gondolom a sikernek is egyfajta terméke volt, meg a piaci viszonyoké is, amik végső soron már iparágként termelték a zenét - és akkor, a Ramones volt az egyik első zenekar, akiknek a jelszavuk az volt, hogy: vissza a klubokba! és ezért adok nagy-nagy köszönetet a punknak én, személy szerint. Ha azt ők nem csinálják meg, maga a goth szubkultúra sem alakulhatott volna ki, mert végső soron, ami legelső rokon vonás a sok közül – persze magasan sok különbség is van a két műfaj között – az a CSINÁLD MAGAD szellemiség. (...) Úgy vettem észre, ez a két műfaj alapvetően underground kereteken belül érzi igazán jól magát. Én olyat még nem láttam, hogy ne lett volna negatív hozadéka annak, hogy ha akár a gothot, akár a punkot iparággá próbálták tenni. Annak valami – vagy elslágeresedés, vagy elkurvulás, vagy az értékrendtől való eltávolodás, vagy pedig pózolás - volt a legtöbb esetben a vége. Persze ezt nem lehetett elkerülni, mert ugye, hogyha valami sikert hozott valami zenekar, akkor természetes, hogy azt előbb-utóbb intézményesítették, és sajnos ez ma is így van. (...)

A  gothic  rock és/vagy a darkwave:  a poszt punk egy oldalága. A poszt-punk ugye – szerintem megint tudja mindenki – hogy a punkból kifejlődött, punk, vagy pozitív punk, punk utáni irányzat, tehát, ami új utakat keresett a punkon belül, zenei kifejezés szempontjából. Na most, volt [a punknak] egy olyan része, amit újromantikus mozgalomnak neveztek egy időben – ezek azok, akik az erőszakot elutasították, viszont akkor ez volt úgymond a punknak az értelmiségi köre, vagy szeretett volna lenni… végső soron, a poszt-punkra nagyjából rá is tehető ez a címke. (…) Lényeg az, hogy ők voltak, akik ugye a gothok, és a gothic rock és a punk között voltak, csak hát általában ezekből ismert zenekarok lettek, ugye, a nyolcvanas évek multikiadói beszippantották őket is. Hamar elszakadtak az underground szellemiségétől. Talán a Spandau  Ballet–t és a Duran Duran-t tudnám megemlíteni, de ez nem teljes kép.

A gothic rock egy olyan ága volt a poszt-punk-nak, ami - a punk non-konformizmusában,  csináld magad mentalitásában, a külsőségek extrémitásában nagyon megegyezett, de - abban különbözött, hogy rájuk a politizálás annyira nem volt jellemző...

...Ők inkább befelé forduló módon keresték az úgymond kiutat a társadalom visszásságaiból. Ők elmélkedőbbek voltak, sőt, tulajdonképpen a “dark” szó az abból a sötét és kilátástalan látképből eredt, ami végső soron láttak, mint jövőképet. Némelyikük elkezdett okkultizmusba is próbálkozni, és transzcendens élményeket kerestek...

...Ide tartozott mondjuk a Christian Death, a Bauhaus... de a sötét hullám kezdő zenekarai közül a Joy Division-t tudnám talán kiemelni és a Siouxie and the Banshees-t.

A S&TB énekesnőjét Susan Janet Ballionnak hívták, és ő egy gyermekkori bántalmazó családból származik, és hát e miatt, hamar nyitott lett az extrém kultúrák felé, és ebben találta meg tulajdonképpen a vigaszát, és fűződik egy érdekes Sex Pistols interjú is a nevéhez, ahol ő volt az egyik úgymond “kísérőlány”, aki miatt tulajdonképpen kitört az a káromkodó botrány, amire a legtöbb punk szerintem emlékszik, mert az egy alap dolog a Sex Pistols történetében... Bill Grundy-t két hétre eltiltották a televíziózástól, pedig hát ha megnézzük azt, hogy ma mi megy a tévében, meg akkor miért csinálták ezt, nevetséges a dolog véleményem szerint. Na és lényeg, hogy először ő kezdett el foglalkozni azokkal az okkultabb dolgokkal, hát éppen a nevében - a Siouxie and the Banshees-ben - a Banshee az az ír-kelta mitológiában egy házi szellemet jelent végülis. És hát a Joy Division-re mondták, még rajta kívül, hogy “goth” zene, meg a Bauhaus-ra...

A Bauhaus  egy alkotóműhelyről kapta a nevét, amit 1919-ben  alapított Walter Gropius a németországi Weimarban. Náluk volt először jellemző hát tulajdonképpen ez a “goth világ”. Az ő öltözetükben volt először ez a necchálós felső, ami igazából death  rock, batcave kellék leginkább. Tulajdonképpen ők a death rock-nak is valamennyire a keresztapjai, mert a nyersebb változata a gothicnak a death rock, betcave… onnan indult ki tulajdonképpen az egész, és ott voltak az elsők között, akik gothok voltak a filozófiában is.

Természetesen ezek után jött a Cure, ami mindig vitatott szereplője ennek a színtérnek. Ebből mindig megy a hisztéria, hogy a Cure mennyire mondható gothnak, mennyire mondható darknak, vagy  mennyire egyiknek sem. Hát én azt mondom, hogy részben. A Cure-t soha nem lehetett úgy emlegetni, mint egy bizonyos szubkultúrának a behatárolt képviselőjét, ugyanis rájuk nagyon sokféle zene hatott. Robert Smith hagyta is magát, hogy hasson, sőt, ő igazából menekült a skatulyák elől. Sőt, a Cure-ról csak úgy tudunk beszélni, hogy: A CURE. Tehát nem tudjuk azt mondani, hogy most ez egy goth zenekar, vagy ez most egy dark zenekar… mert nem tartozik a szabályai közé egyiknek sem. (...)

A dark wave vonalhoz sorolható még a Sisters of Mercy, aki szintén iskolát teremtett ebben a műfajban, ugyanis a mély, bariton éneklés először rájuk volt jellemző. A fekete napszemüveg és a kalap, ami szintén egy alapvető goth öltözet, és a zenéjükre igazából a dobgép használata volt jellemző, ami nem volt akkoriban gyakori, és a végtelenségig visszhangosított gitárok. Azok a lebegős, túlvilági hangulatot idéző gitárhangzások kísérték a monoton dob ritmusokat, amire Andrew Eldrich mélyen, szomorúan és sötét cinizmussal telin énekelt. Ők első sorban kislemezekkel kezdtek el hódítani independent listákat. Elég sokára, 1985-re lett meg nekik az első albumuk, és tulajdonképpen három lemezt csináltak, (First and  Last and Always, Floodland, Vision Thing) és mind a három más műfaj.

Az egyik az dark alapmű, a legelső; a második kissé elektronikusabb, szintisebb irányt  is bevont, de ugyanolyan sötét hangulatú, ha nem sötétebb, mint az első. A harmadik viszont már eléggé hard rockkal variál, az annyira - egy-két szám kivételével - nem tetszik, nekem legalábbis. Egy igényes rockzene, de a goth és a dark szellemiséget nem nagyon, vagy  csak nyomokban, egy-két szám erejéig viszi már magával. (...) Belőlük fakadt, azaz két zenészük kiválásával született a The Mission, akik viszont a darknak azt az ágát képviselték, amit kicsit neohippinek neveztek, ugyanis ott a cinizmus nem volt annyira jellemző, viszont a vallással, szerelemmel való flörtölés az inkább jobban. Hangzásukra is inkább a 12 húros gitároknak az éteri hangja volt a jellemző, és ők merítettek elég  sokat - a The Cult mellett - a hard rock örökségéből. (Nagyon sokat a Led Zeppelinből, ahogy hallgattam a munkásságukat.) Viszont, ha a kettő zenekart - a The Cult, meg őket - össze kell hasonlítani, akkor a Cart mindenképpen nagyobb ún. “goth szentségtörést” követett el, mert ők teljesen elmentek ebbe a hard rock irányába. Viszont a Mission-be még pont annyi hard rock elem volt, ami belefért. Hát ugye ez volt az első széria. Ezek a zenekarok.

Ezen kívül még ne feledkezzünk meg azokról a zenekarokról, akik nem csak felületesen kezelték ezeket az okkult dolgokat, hanem bele is merültek a mélyébe. Ezek közül az  egyik leghíresebb, a Fields of the Nephilim nevű angol banda volt, akinek az énekese Carl McCoy Nekronomicon-ból, a sumér mitológiából, sőt néhol még a Bibliából is merített… Egy igen vegyes szellemi élményeket átélő, transzcendens élményeket kereső fickó volt tulajdonképpen, aki az egész zenekar arculatát meghatározta. Amikor ő kivált a zenekarból, a többiek Rubicon néven folytatták, de már közel sem volt az a szellemiség, meg az a zene, ami akkor volt, amikor az énekes az érces hangjával a bandában volt. Azóta  persze McCoy újra összehozta egy kis kitérő után   a Fields of  The Nephilimet, de  a régi tagságból már  csak ő van benne. Rájuk is jellemző volt a kalap, western szerelés, ami a zenéjükre is jellemző volt. Olyan volt, mintha a Volt egyszer egy vadnyugatnak harmonika-zenéjét hallanád végtelenítve, különböző változatokban. Ugyanazok a gitáreffektek, ugyanazok az elnyújtott halál-hangú, igaz, mocsok western-t idéző hangulatok keveredtek, ilyen túlvilági utazás-szerű képekkel, amikről a szövegek is szóltak. Talán ők voltak az egyik legnagyobb, akik ebbe belementek, a gothnak a szellemi vonalába, tehát nem csak felületesen karcolták a felszíneket, játszadoztak az okkult szimbólumokkal, hanem benne is voltak tisztesen.

Na most, ez a hullám volt, az ún. első szériás dark-hullám. Ebbe  még tartoztak zenekarok, akiknek utána lehet nézni mondjuk a Gothic. hu.-n  Szelevényi Gellért (Gelka) oldalán, ahol elég hiteles és kielégítő információkat olvashatunk róluk. Ehhez az  első vonalhoz csatlakozott Magyarországon az FO System 1986-ban, akik révén viszont meg kell említenem a kedvenceik között egy másik bandát, mint  hatást. Ez pedig a New Model Armyt, akiknek viszont a punkhoz is közük volt, mert nyíltan is politizáltak. A többi zenekarra ez annyira nem volt jellemző, nekik a zenéjükben azért elég hangsúlyt kapott a politika. Az  ilyen dalcímet mint a Spirit on the Falkland, Vanity, Lust for Power, The Hunt, Here Comes The War, mind mind beszédesek és a politikával a társadalomkritika mellett nagyban kacérkodnak..

Yakov: Bocsánat. A politika az milyen szempontból volt jelen?

Hát, nem túlzottan romboló szempontból, mert Justin Sullivan, a zenekar énekese az elég pacifista beállítottságú, viszont odamondós  és társadalomkritikus… Én nagyon szeretem a szövegeit. Az egyik legjobb szövegíróként tartom számon.

Yakov: Reflektált a politikai dolgokra?

Igen. Ők kissé agitálósabbak voltak ebben, mint  hasonszőrű társaik. Na most az FO System, annak ellenére, hogy a neve az volt, hogy “kibaszott rendszer”, nem vette ki a részét ebből. Igazából ők más irányba mentek. Az ő zenéjük és  szövegviláguk igazából a romantika sötét oldalait domborította ki. Talán zenében volt némi párhuzam, hogy ők is olyan punkosabbak voltak, mint a New Model Army.

És egy másik hazai csapatot kell megemlítenem ugye, a Hold nevű zenekart. Ők undergroundabbak. Nekik nincs olyan nagy nevük, mint az FO Systemnek, amit már elég sokan ismernek ezekből a körökből. Ők ‘89 körül alakultak, ők viszont a keményvonalas, kriptaszagú gothic-rockot vitték tovább, tehát Bauhaus, Sisters of Mercy vonalon… Ők dobgéppel is dolgoztak, ugyanúgy, mint a systers, sőt, a számaik kicsit komplexebbek is voltak, mint ezeknek a bandáknak a dalai, de minden esetre, a sötét, síri hangulatot elég jól képviselték mindaddig, amíg el nem kezdték magukat nagyon megcsinálni, vagy akarták. Később elmentek ilyen szintisebb irányba, ami nekik, szerintem, nem állt jól igazából.. A dalaik maradtak a régiek, csak valahogy úgy hangszerelték őket, hogy számomra már nem hozta azt a feelinget, mint mondjuk a kilencvenes demo, ami elejétől végéig olyan volt, minthogyha egy hajnali temetőben ücsörögnék, ködben. Akkor még valamennyire, oldalágról idesorolható a Perfect Name zenekar is. Ez a kilencvenes években működött, bár azért ők inkább romantikusabb vonalhoz volt köthetőek. Majdnem hogy a Mission-U2 mezőnyben mozgott. Na most ez volt ugye a ‘90-es évek. (...)

Voltak ugye ezek a nagy bandák, és  kialakult az old school dark wave irányzat, ami ha tetszett, ha nem, piacág lett. Főleg a német piacon volt jellemző ez leginkább, hogy a kis Systers of Mercy-k, meg kis Mission-ök, kis Nephilim-ek megjelentek főleg a ‘90-es évek  elejére volt jellemző leginkább ezeknek a bandáknak a dömpingje… Hát aztán ki jobban, ki rosszabbul csinálta ezt. Hát én igazából, akit ki tudnék ebből a vonalból emelni, és még jók is voltak egybe, az a Love Like Blood nevű német zenekar. Ők azért mindhárom nagy  anyabadából táplálkoztak, (Sysers of Mercy, The Mission Fields of The Nephilim) de olyan ízzel vegyítették, hogy az csak rájuk volt jellemző, sőt, szerintem még mind a három zenekartól egy kicsit több brutalitást is belevittek a zenéjükbe, vagy egy picit jobb hangzással szólaltatták meg. Ez a hullám ugye Németországban, a franciáknál... kitermelte a maga piaci termékeit, és kitermelte a maga hasznos és piaci termék zenekarait. (...)

Kérdezés

Lali: És tényleg, ez az EBM, ez hogy kapcsolódott?

Kellner Balázs: Na, szóval az a sztori igazából, hogy ez azért baromira izgalmas, hogy megjelenik a punk, mint ilyen, és a punknak nyilván vannak különböző ilyen felfutásai, és egy idő elteltével vannak különböző reflexiók. Én azt gondolom, hogy sokkal izgalmasabb azt nézni, hogy földrajzilag hol, mik jelennek meg. Milyen fajta reflexiók történnek meg erre az egészre. És hogyha már beszélünk a goth-rockról mint olyanról, meg a dark-wave-ről, akkor azt nem lehet elfojtani semmilyen szinten sem, hogy LONDON környékén ANGLIÁBAN megjelenik egy olyan színtér, amit alapvetően, első körben Alternative TV-nek neveznek. Mikor megszületik majd a Throbbing Gristle nevezetű zenekar, ami az egész indusztriálnak nagyjából - nem mondanám azt, hogy ez a csimborasszzója, azért  nem igaz, mert Amerikában és Németországban is megvan ugyanez, ez a történet, hogy valahogy ilyen reflektálás - merthogy az egész ilyen wave kultúrának valahol a háttere, a működése az valami ilyesmi dolog tud lenni. És hogy ebből, ebből a fajta körből, van egy ilyen ún., úgy szokták emlegetni, hogy angol kör. Az angol kör az tényleg egy olyan sztori, hogy ebből a fajta alapvetően alternative-nak nevezett társaságból, akik első körben medialitással foglalkoznak, és aztán lesznek zenekarok belőle, és jön a TG és elkezd ez az egész így szétspriccelni, és lesz egy csomó olyan párhuzamos zenekar, akik valahogy ebben az egészben így működtek, vagy hozzá kapcsolódtak. A folytatása ez a Genesis P .Orridge pt…(?) a másik a Coil. lesz, ami folytatja ezt a történetet, ill. megjelennek, azok a fajta tényleg ilyen elég sötét, és nagyon nehezen definiálható szimbólum-rendszerekkel operáló zenekarok (...)

Ezt csak azért mondom, hogy ezek így egyszerre működnek ezek a dolgok. Hogyha ilyen “sötétséggel” gondolkozunk, ez itt kezd megjelenni szerintem. Én nem gondolom azt, hogy… ok, tökre igaz amit mondasz a Joy Division-ről, de... hogy itt van az a fajta ilyen törés, amikor a nagyon politikus punk lendületből hirtelen valami olyan dolog történik, hogy elmegyünk nagyon ezo világba, (most nem tudok mást mondani).

Árpi: Igen.

Kellner Balázs: És itt vannak ezek a fajta “bandák”, akik elkezdik képviselni, és még bőven ezek előtt a zenekarok előtt. És ja. Az egész ilyen indusztriálnak, meg az EBM-nek. Az EBM az úgy születik meg szerintem, hogy egy belga műfaj. Ezért mondtam azt, hogy alapvetően ilyen különböző országok… ez ilyen lokális ilyen sztori. És nekem, erről az egész folyamatról, és az egész poszt-punk-ban az a borzasztóan izgalmas, hogy a poszt-punk azt fedezi fel a punkhoz képest, hogy hogyan tudunk minél több fajta, elvileg egymásnak ellentmondó véleményt, zenei esztétikát egy dologba gyűrni, és ebből lesz a new wave színtér alapvetően. (...) Ez az óriási ilyen lökés szerintem, amiben a dark meg tud jelenni, hogy a punk után ez az egész elkezd tudni úgy kiszélesedni, hogy elkezdünk reflektálni nagyon-nagyon sok irányban. Ebből lesz az amerikai, New york-i no-wave szcéna, ami nagyon fontos szerintem, mivel a Swans megszületik többek között… ez a lehetőség, hogy felfedezzük azt, hogy a punknak alapvetően szerintem abban van zeneileg óriási jelentősége, hogy azt ki tudja mondani, hogy annyiban vagyok independent, hogy mindenhez lehetőségem van hozzáférni, és innentől kezdve jön az a fordulat, amikor gyakorlatilag az összes olyan zenekar, amiről beszéltünk, így meg tud születni, (...) hogy ez egy olyan szcéna lesz, amikor egyszerűen azt tapasztalja az emberiség, hogy a szabadság az már nem politikai szabadság, hanem zenei szabadság.

Árpi: Vagy szellemiség-szabadság is lehet ugyanígy.

Kellner: És ebből jön az EBM, ebből jön a no wave, ebből jön az összes ilyen wave kultúra stb.

Árpi: (...) Megfogalmaztad az egésznek egy átfogó lényegét, és azt hiszem, már tudom, kivel fogok előadást tartani legközelebb. Érzem benned a potenciált. (...) Tényleg olyan dolgokat mondtál, amik nem jutottak volna eszembe nekem itt speciel. De jó, hogy említetted a Death in June-t egyébként. Mert ugye a Death in June a dark wave-nek egy nagyon fontos oldalát indította el, amit úgy neveznek, hogy neo-folk.

Kellner B.: Nem, azt a Current 93…

Árpi: De a kísérletezések a neo-folk felé már a Death in June-ban is megvoltak. Ez tény. Ár  igaz amit mondasz, hogy a Soul Invictus, és Current 93 kezdte igazából ezt, mint műfajt

Kellner: És a Death in June-nak volt egy előd-zenekara, a Crisis, ami teljes mértékben baloldali punk volt.

Árpi: Jó, akkor hadd beszéljek egy kicsit a neofolkról. Hát annak a jellemzője, hogy akusztikus gitár(okk)al - persze nem mindig jellemző ez sem rá - dominanciájában igen. Azzal fogalmazzák meg: az elektronikával elég minimálisan bánnak, és a szövegeikben az ezo gondolkodás, a spiritualitás, és a szimbolikusság egyéb ágai sokszor visszaköszönnek. Viszont ebbe belekevernek ők sok mindent, mert vannak, akik erősen jobboldali beállítottsággal is.

Kellner Balázs: Hát, vagy úgy tesznek.

Árpi: Jah,vagy csak úgy tesznek. Ezek közé a csapatok közé tartozik a Soul Invictus, Blood Axis és az Arcana, ami annyira éteri zene, hogy abba elég sok a hagyományos kórusének, a szinfónikus betétek, kevés a gitár… Ez is egy oldalág, igen….